Tartalomjegyzék
A bodzatea mellékhatásai eltörpülnek a jótékony hatásai mellett, de nem árt, ha azokat is ismerjük. A bodza, mely őshonos cserje hazánkba is, már hosszú ideje ismert és használt gyógynövény. Nagymamáink idejében szinte minden részét felhasználták. Bár volt egy időszak, amikor kevésbé használtuk ki előnyeit, jótékony hatását, az utóbbi években ismét előtérbe került. Ez az igénytelen cserje ugyanis erdőszéleken, utak mentén, réteken is előfordul, így bárki gyűjtheti is virágait, termését. Napjainkban főleg a bodzaszörp, bodzás limonádé nagyon népszerű – és nemcsak a gyerekek körében – de talán a bodzavirágból készített teát is egyre többen fogyasszák.
A bodza hatása
A bodza még mindig nem olyan ismert, mint például a kamilla vagy a borsmenta. Nagymamáink korában már a népi gyógyászat egyik fontos eleme volt. Akkor még szinte minden kiskertben megtalálhatóak voltak a fűszer- és gyógynövények, a veteményeskertek mellett. Ismerték és használták a különböző gyógynövényeket a betegségek megelőzésére, kezelésére. Gyűjtötték, ami nem termett meg a ház körül és kiszárították, ha nem használták fel azonnal.
A bodza hatásának kiaknázására nemcsak a virágját és a termését, de a levelét és a kérgét is felhasználták. A népi gyógyászatban az idegzsába – főleg az arcidegzsába – esetén használták.
A bodza ezen kívül:
- vértisztító
- vizelethajtó
- hashajtó
- izzasztó
- emésztést segítő, serkentő
Gyógyászati javallatai:
- idegzsába (főleg arcidegzsába)
- megfázás
- láz
- influenzás tünetek
- csökkent vizeletkiválasztás
- székrekedés
Bodzatea készítése
Hozzávalók:
- 4 db bodzavirág (friss vagy szárított)
- 3 dl víz
- 1 evőkanál méz (vagy ízlés szerint)
- frissen facsart citrom leve – elhagyható
Bodzavirág tea elkészítése:
- A bodzavirágot öntsük le forrásban lévő vízzel és fedjük le.
- Hagyjuk állni 10 percet, majd szűrjük le.
- Hagyjuk langyosra hűlni és ízesítsük igény szerint.
Ha nyílik a bodzavirág érdemes kirándulásokat tenni és szedni belőle olyan helyről, ahol nem éri szennyeződés. Aztán vagy frissen felhasználjuk, vagy szárítjuk és eltároljuk későbbi felhasználásra.
Bodzatea mellékhatásai
Bár a bodza virága, és termése is felhasználásra kerül, jó tudni, hogy a fa más részei, így a levelek, szárak és gyökerek, erősen mérgezőek lehetnek. Ugyanis cianidszint felhalmozódásához vezethetnek a szervezetben.
Ezért a virágok és termések felhasználása során is ügyelni kell arra, hogy a zöld szárakat eltávolítsuk. A virágok azonban számos hasznos összetevőt tartalmaznak. Többek között vitaminokat, ásványi anyagokat és antioxidánsokat, melyek segítenek a közérzet javításában, az egészség megőrzésében.
A fekete bodza nem tévesztendő össze a fürtös- illetve a földi bodzával, ugyanis ez utóbbiak mérgezők! A földi bodza alacsonyabb és nem évelő, kellemetlen illatú. A fürtös bodzának vörös bogyótermése van és a szárát barna bélszövet tölti ki, ez különbözteti meg a fekete bodzától. Ha nem vagyunk biztosak benne, inkább készen vásároljuk a bodzavirágot. Drogériákban, herbáriákban, de webáruházakban is megtalálható különböző kiszerelésben.
Bodzatea készítése:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bodza_(n%C3%B6v%C3%A9nynemzets%C3%A9g)
Vissza a kategória cikkeihez